Ház bácsi ezen a héten sem kímélte a rekeszizmainkat.
Zsinorban 3 kedvenc részem. Előző hét, ez a hét és a jövő hét.
Imádom!(L)(L)
Ház és Cuddy visszafelé tartanak egy konferenciáról, amire azért mentek, mert House-nak egy beszédet kellett volna tartania, ami végül is meg is történt 3 percben. Greg botját elvették a reptéren ezért ő tolókocsiban randalírozik a gépig. Na jó nem, de ez így jól hangzik. Eközben persze a team se marad eset nélkül. Egy öreg nőcit kapnak, aki akkor lesz rosszul, mikor egy ribanc (szószerint), akit ő hívott megjelenik egy kicsit lenge cuccban. A nő legszívesebben otthgyná az összeesett hölgyet, de mivel neki is van szíve felhívja a mentőket. Helyettes Apuci Cute Wilson vizsgálgatja szerencsétlen hölgyet, akit hazaengedné, de miután újra rosszul lesz és összeesik benntartja egy alaposabb kivizsgálásra. A nő persze egyre rosszabbul lesz és senki nem tudja miért. A repülőgépen New Jersey felé tartva Greg élvezi az 1.osztály kényelmeit, míg Cuddy az ő jóvoltából egy gagyi turistaosztályon nyomorog, ahol hatalmas a kosz és egy dagadt nyáladzó emberféleség készül agyonlapítani. Ház bort szürcsölget és drága kajákkal tömi a búrát a kórház számlájára. A repcsin viszont egy emberke rosszul lesz. Ház szerint csak túl sok alkoholt ivott, de pár mp-en belül felkeresi Cuddy-t és helyetcserél vele. Mivel pár Vicodin-nal enyhítheti a turistaosztály okzota borzalmakat, de ha mégegy esetet kap, akkor... Inkább ne! Jersey-ben a csapat találgatósat játszik. Foreman tökre kivan akadva, mivel Cameron nem ért vele egyet és a döntő szó Chase-é, aki naná, hogy ágyasa szavára hallgat. Wilson, hogy leállítsa a fiatalokat elküldi Chameront a nő lakásába házkutatásra, de ezt rosszul teszi. Cam olyan mint egy szexgép és mindenhol beindul. A nő lakásában is, ahol úgy nekivágja Csészét az ágynak, hogy nem csodálkoznék, hogy a macska inkább az erotikától túlfűtött pornójelenet miatt purcant ki mint a méreg miatt. De ez még a távoli jövő. A repcsin eközben egyre többen produkálják ugyanazokat a tüneteket, mint kedves koreai barátunk.(Lane(L)) Még Cuddy is elkapja és ennek köszönhetően láthatuk egy édi Huddy jelenetet ami annyiból áll, hogy Ház pedo-bácsisat akar játszani, de Cuddy-nak nincs kedve hozzá.(Sajna :P) Otthon Chameron röhögcsélés a sírba kergeti Foreman-t, aki remélhetőleg önygyilkossági kísérletet próbált végrehajtani a nap végén. De most ez lényegtelen. Sikerül diagnosztizálni a hölgyet: valószínűleg mellrákja van. Bármilyen hihetetlen ezt a nő is reméli, mert akkor nem az ő hibája lenne, ha meghalna, mivel születénapján megalyéndokozta magát egy heroinmámoros, tetováltatós, homoszexuális pasi hasáról evős és vad esti kamatyolós hétvégével.(Pedig a nő nem egy mai csire, az tuti.) A ribanc eközben még mindig a nővel van, hogy mellette álljon és ne legyen egyedül ezekben a nehéz pillanatokban. A repülön eközben Ház nagynehezen leteszteli a hapákot és kiderül, hogy neki tényleg van valami baja, de a többieknek csak pánikbetegségük van. Vagyis bedumálták maguknak a betegséget és hoppá betegek is lettek. Az ügy megoldva márcsak Csuicsicsámnyámnyám-nak kéne kideríteni mi baja van. Csésze is játsza az okosat és valami oknál fogva gyanússá válik neki a nő problémája és végre nem Cameron segge és a saját huncutkája után megy. Körül néz a házban és amikor látja, hogy a cicakaja elfogyott a macska kipurcant és végez egy gyors ellenőrzést a háznál rögtön csörög Cam-re, hogy álljanak le, téves a diagnózis. Pont jókor, mert már éppen próbáltak egy hatalmas átjárót fúrni a nő fejébe, aki sajnos egy ideig kopaszon marad. De ez legyen a legkisebb gond. A nőt lekezelki, kiderül, hogy a szomszéddal egyező csövek okozták a problémát, ahol a bogárírtó szer átjutott az ő házába is és mivel valami tapaszt visel a nyakán egy betegsége ellen az pont felfogta azt. Ha nincs nagy Ház van a kis Ház és ő oldja meg az esetet. Szép volt szöszi. A gépen is sikerül megállapítani Nyamnyam problémáját, akiről kiderült egyszerűen hülye volt. Búvárkodi ment, túl gyorsan feljött és másnap repülőre szállt. 1500m-re lejjebbszállítják a gépet és akkor remélhetőleg semmi gond nem lesz. Mikor a gép leszáll Ház-nak udvarolni kezd egy nőci, amit Greg sztem nagyon is élvez és Cudy... ő biztos féltékeny. Otthon Csészes burkolt szerelmet vall Cam-nek , aki mondhatni elküldi őt ezért a jó büdös pi**ába. Megdumálták szex és más emmi. De ezek után már az sem lehetséges.
(Fogsz te még könyörögni...Cuddy is mondta nem Chase lesz az akit megviseli majd a dolog...Bár őt is...)
Értékelés: 10/10 Azt hiszem nyilvánvaló, hogy miért!
És a jövőheti részt mennyire várom!^^
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése