Töprengés

Mostanában sokszor jut eszembe a barátság és az, hogy mit is jelent az. Többek között beletartozik az, hogy van valaki, akivel szeretsz lógni. Megtudsz vele beszélni mindent, eltudod neki mondani mi az ami bánt és azt is, aminek örülsz. Ő pedig ugyanúgy áttudja érezni veled a dolgokat. Van valaki, akinek érdekelnek a problémái és te is szívesen meghallgatod és segítesz is neki ha arra van szüksége. De ha sokszor úgy érzi az ember, hogy vannak az életében olyan személyek, akikkel néha nem is szeretne beszélni, de ez elkerülhetetlen. A barátság lehet olyan mint a szerelem? Úgy értem lehet az, hogy a kapcsolatotokat érik nehézségek és aztán kilábaltok belőle? Vagy elmerülhet benne az ember egy darabig majd szép lassan kihűl? Vagy egyáltalán akivel ilyen a kapcsolatod az soha nem is volt a barátod? Mert szerintem az ilyen barátságból hiányzik valami, mégpedig a kölcsönös megértés. Egyiket sem érdekli a másik problámája csak mondja mindegyik a magáét. Az egyik megértésre vágyik, a másik pedig csak akkor látja a hasznát, ha valamiben a segítségére van szüksége. Amikor rájöttem mi is az az igazi barátság alsós lehettem. Volt valaki, akivel hihetetlenül jól elvoltam. Imádtam vele lenni. Aztán eltávolodtunk egymástól. Jött valaki más. Majd ő is elment és, amikor megint közelebb kerültem hozzá és összehasonlítottam egy másik emberrel rájöttem arra, hogy mennyivel jobb vele lenni. És mennyire más neki az, amit én eddig barátságnak hittem. Olyan jó volt. Olyan más. Talán a másság a kulcsszó. Nem vagyok én sem tökéletes és ezt tudom. Valószínű, hogy én már nem is tudok megváltozni. De ha valaki megmondaná, mi az amiben változnom kéne lehet, hogy megfogadnám a tanácsot.