
*Egy hatalmas nagy feladat van már rögtön az elején. A folyosóra ki van akasztva egy hatalmas szív alakú papír, amire írt valaki egy evelet. A betűk egyre kisebbek és egész közel kell hajolni hozzá, hogy az ember el tudja olvasni, mi van odaírva. Persze ez is egy szivatás, Johnny van a fal máik oldalán, ahol egy boxgéppel várja az áldozatát. Ha valaki elég közel kerül a szívhez, akkor bum a képébe. Az 1. áldozat Bam. Szövetkezik Knoxvillelel és sorba belecsal mindenkit a csapdába. Steve-o az 1. , Ryan a 2 és végül Töki vagy másnéven Pisis (az a törpe srác, de ebben a részben így hívják) a 3. áldozat. Bam egyre jobban élvezi a dolgot, a végén már fetreng a röhögéstől. (Ugyanis ez a Töki igazán pancser, hiszen Bamék egy széket raknak a folyosóra, hogy Töki felállhasson rá, hogy jól el tudja olvasni a szöveget.)
*Egy nagyon őrült feladat, ami ismét Bam nevéhez fűződik. Egy tüzes vasat (amivel a teheneket szokták megjelölni, és ami a Jackassben mellékesen egy férfi nemiszervet ábrázol) nyomnak Bam hátsójára. Mivel k*rva forró a vas Bam elrugrik és még vagy 6x megismétli. Utána beugrik az itatóba, hogy lehűtse sajogó alfelét. A feladat nem úgy sikerül, ahogyan eltervezték. 1 jelből 6 lesz. Így (ahogyan Bam mondaná) egy pöcstanyát csináltak a seggéből.
*Az egyik legdurvább feladat ismét Steve-o nevéhez köthető. Átszúr egy horgot az arcán, aztán bedobják a vízbe a cápák közé. A feladat egy kicsit emlékeztet a krokis feladatra. Ott majdnem hasraesett egy krokiban, itt pedig fejbe rúgta az egyik cápát. :) Ami majdnem leharapta a lábát. Mikor már nagyon durva volt a helyzet, Steve-ot kihalásszák a vízből.
* Úgytűnik Johnny és Bam szeretnek szövetkezni, ugyanis megint összefognak a srácok ellen. Ők azt hiszik egy fotózásra érkeznek. Mikor az autó megáll, Bam felugrik rá és beleönt egy vagonnyi méhet, míg Johnny a kocsiajtó elé egy csomó üveggolyót önt. Először bezárják a fiúkat, majd úgy 5 perc elteltével kiengedik őket és szinte mindenki hasraesik a golyókon.
*Egy hihetelenül durva és veszélyes feladat a következő. 460-as Stinmore akna a neve a készüléknek, ami 700db, 45-ös gumilövedéket tartalmaz. Egy gombnyomás és hihetetlen sebességgel repülnek szerte belőle a lövedékek. Egy próbababábn meg is mutatják, mire kell számítani, ha a srácok elé akarnak állni. Ryan azonnal vissza akar táncolni és Bam sem tűnik túl magabiztosnak. De mivel Johnny nagyon is biztos a dolgában a srácok ráveszik magukat, hogy ők is beszálljanak. Johnny az egyetlen aki állva marad, a többiek kidőlnek.(Persze ez nem jelenti azt, hogy Knoxvillenek nincsenek hatalmas fájdalmai...) Nagyon fájdalmas dolog lehet. Bam pl. egy csomó ideig nem tud felállni. És mikor megmutatják, milyen sebhelyeket hagyott rajtuk a lövedék... Az nagyon durva.
*Az egyik legjobb feladat az, amikor egy hatalmas rámpa fölé egy csomó, lengő homokzsákot függesztenek. A srácok pedig lökdösik, míg valaki gördeszkával vagy cangával végigmegy a pályán.
* Ismét egy k*rva veszélyes feladat következik. Képzeljetek el egy libikókát, ami 4 személyes és kereszt elhelyezésben van. 2 pár van. Az egyik Johnny és Pontius, a másik Bam és Ryan. A lényeg, hogy beengednek egy bikát a pályára és el kell érni, hogy senkit se találjon el a jószág. Az nyer, aki a legtovább bírja. Na ki az, akit először elkap a bika? Naná, hogy Ryan. És kishíján felökleli. Nagyon durva! Még Stve-o is kiakad. Ezután Bam az, aki kiszáll, mivel eleve nincs párja és mivel nem akar meghalni.(Az esküvője előtt 2 hónappal...) :P Már csak 1 páros marad. Pontius a következő, aki megadja magát. És Johnny aki fentmarad. És még miután megnyeri utána is marad. Mivel ki kell jutnia a pályáról. De a bika ezt nem szeretné. Már Steve-o sem tudja nézni, annyira durva az egész. Kicsit Johnny-t is megökleli a bika, de megússza. Ezzel pedig kivívta a tiszteletemet. (Johnny a bikának: Ne csináld! Hagyjá' már! Na gyere, gyere te gyáva! Jahj nem szóltam, nem szóltam! XDD)
* Megint nagyon durva feladatnak számít az is, amikor Steve-o szemére raknak egy piócát, ami rendesen rá is tapad. Nagyon durva!
*És akkor Johnny az áruló megszivatja Bamet! Mint tudjuk Bam k*rvára fél a kígyóktól. Ez az egyetlen dolog, amitől kész van. És Johnny megint él a lehetőséggel. Bam egyik feladata után bezárják egy kocsi hátuljába. És beengednek egy kígyót. Na Bam ettől teljesen készen van. Ordibál és keresi a kiutat. A legkisebb lukon mászik ki, hogy végre szabadulhasson. Bár kicsit lezúg, de lényegtelen. Ekkor jön a legjobb. Felmászik egy tetőre. Ekkor az egyik srác bedob egy gumicsövet Bam nyakába, na úgy leugrik a tetőről mint a fene. Még a sörét is kiborítja.
*Egy kis Viva La Bam nem maradhat ki a Jackassből. Phil is benne van a dologban. Phil-t kicserélik Prestonra az éjszaka közepén, beöltöztetve Philnek. Aprilnek egy csomó ideig nem tűnik fel a csere. Amikor a srác vagy tizedszerre mászik rá akkor megfordul vagy nézi 2 percig, aztán leesik neki, hogy egy idegennel fekszik egy ágyban.
*Johnny és Bam újabb szivatása. Áthívják az egyik srácot, aki amikor becsenget kiugrik valami visliszerű lufiféleség, ami teljesen leteríti és kishíján kiüti a szemét.
*Az utolsó feladat egy k*rva nagy szivatás. Az egyik srác abban a tudatban él, hogy átvágnak valakit azzal, hogy ő egy terrorista. Beöltöztetik. Már itt elkezdődik a dolog. A srácok lenyírják a fanszörzetüket és azt ragasztják fel szakálként neki. Szóval... A taxisofőr, akiről a srác azt hiszi az áldozat, minderől tud. És az a feladata, hogy eljátsza, hogy ő még durvább bűnőző, mint a ,,terrorista". Leteríti a földre, pisztolyt fog rá, betuszkolja a csomagtartóba és eljátsza, hogy kint szétveri a srácokat. Nagyon állat.
Na ezek voltak azok a feladatok, amik megragadtak bennem. A film vége azért nem semmi. A srácok csináltak egy finálét, tánccal és ehhez hasonlókkal. Persze nem maradhattak el a stáblista közben a legagyobb hülyeségek sem. A film legvége a legjobb. Bam éppen veszi fel a gatyáját és ki van buka, hogy mindenki vele szívózik. És 2x is megcsúszik, majd elesik a sárban. K*rva jó! Szerintem ha akkor megkérdezi valaki: Jackass 3? Bam: Never Again! :) (Johnny ebben a részben csak 6x mondta el a nevét. Számoltam.)
(Lehet csinálok, majd hétvégén egy válogatást, de még nem tudom.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése