Huh de hiányzott már a blog! De végre itt az idő, hogy bepótoljam a beszámolóim és azokat a dolgokat, amiket meg akartam osztani veletek. Akkor lássunk is neki, kezdjük rögtön a Vasárnapi kirándulással.Marha nagy kedvvel keltem fel hajnali 6:20-kor, hogy elkészüljek 7:15-re és, hogy kiérjünk a 7:33-as busz elé. Tényleg. A busz nem jött, kint pedig olyan hideg volt, hogy befagyott a...! :P Közben rájöttem, hogy otthonfelejtettem a pénztárcámat szóval egy vas nélkül indultam el otthonról. Na mondom! A busz úgy 10 perces késéssel jött, én közben pedig már szétfagytam. A buszon pedig áldottam anyukámat, aki betette a pénztárcámat. Na a busz a 0. közlekedés miatt 15 perc alatt beért Városkapuhoz, szóval úgy fél órával hamarabb érkeztünk meg. Úgy kb. 5 perccel a kijelölt találkozó előtt még csak 2 emberrel és az ofővel találkoztunk. Erre kb. félkor kijön az osztály a metróból. Na öcsém! Mi kint fagyoskodtunk ezek meg bent melegedtek. Na ezután nekiindultunk, az ofőnk közben vette a jegyeket és a kísérőnk irányított. Na a buszmegállóban már állt a buszunk és tömve volt. Erre jöttünk mi. Hát én nem hittem, hogy felférünk, de megcsináltuk. Ömlöttünk be az összes bejáraton keresztül, ahol csak lehetett és felfértünk. Az eset vicces volt, mert levegő az nem volt és egymás hegyén, hátán voltunk. És nem túlzok, tényleg így volt. Ekora tumultust szerintem még soha senki nem látott. De legalább nem kellett kapaszkodni, mert a tömeg megtartott. A rossz hír, hogy az út másfél óra volt. És nem ültünk. Mikor megérkeztünk egy kicsit pihentünk majd neki is indultunk. Kiderült, hogy a Rám-szakadékhoz megyünk. A felfelé vezető út elején kicsit be voltam tojva, hiszen tériszonyom van és elég vékony volt az út. Azután már jobbnak ígérkezett a dolog. Az elején annyira nem élvezetem, tisztára untam az egész menetelést. Aztán 8000 pocsolya átgázolása után megálltunk pihenni és erre kiejelentette az ofőnk, hogy ez még csak a negyede volt az egésznek. És én már kiköptem a tüdőmet. De elhatároztam, hogy nem adom fel és beleadok mindent. Szóval az ofőhöz csatlakoztam és a túra háralevő részében az élmezőnyt erősítettem. Egy kis idő után kiderült, hogy elszúrtuk a dolgokat és nem tudjuk megközelíteni a Rám-szakadékot. Szóval visszafelé mentünk. Az ofő a kiírást miszerint vasárnap a Rám-szakadékon csak felfelé lehet közlekedni teljesen figyelmen kívül hagyta. Szóval nekiindultunk. Volt egy korlát ahol lehetett kapaszkopdni, de a talaj csúszós és sáros volt, a közepén meg egy patak csordogált. Kicsit azért be voltam tojva ott is. Sőt nem kicsit. Főleg, hogy sziklák is voltak, meredek is volt... néha úgy voltam vele, hogy ott maradok, ahol vagyok. Néha pedig úgy, hogy nem érdekel mennyire undorítóan nézek ki utána csak éljem túl. Egy kritikus pont volt, ahol nem tudtam lemenni, na ott belekapszkodtam a korlátba és elengedtem a talajt a lábammal, majd megpróbáltam leereszkedni. Az poén volt. Amikor végre a végéhez értünk majdnem hasraestem egy kőben, de végül mégsem. Azért jó vagyok, hogy a meredek, sziklás sz*ron nem zúgok le, erre összetöröm magam a tejesen sík, füves alföldön. GRATULÁLOK SADIE! :P A szakadék végéhez is mi értünk 1.-nek, majd mentünk keresni egy tűzrakóhelyet. Ott letáboroztunk és megvártuk a többieket. A beígért bográcsozás szerencsére elmaradt, helyette sütögettünk. Kár, hogy annyira nem voltam éhes és csak 4 mini virslit ettem. De az jó volt. Ha nincsen a kísérőtanár tuti maradtunk volna még 1-2 órát. De szerencsére ő elkezdett noszogatni minket. Elindultunk visszafelé a buszhoz. Na az az orrunk előtt ment el, így 1 órát kellett várnunk a köviig. Ott már nem volt akkora tumultus de idővel azért eléggé besűrűsödtünk. Kb. Szentendre végétől pedig már ülhettem is. YEAH! Sz*r volt látni, hogy ahelyett, hogy Dunakeszi irányába vettük volna a kanyart, egyenesen Városkapu felé mentünk megint. Na ott még fagyoskodtam kb. fél órát, majd végre felszálltunk a buszra. Marha sötétre, 7-órára értünk haza. Mocskosan és fáradtan, de hazaértem. Elegem volt az egész világból és a kirándulásból is. Másnapra már megváltozott a véleményem és igenis tetszett a kirándulás. És ezt az álláspontomat a mai napig fenntartom.
(Mikor hazaértem nekiestem a tévének megnéztem az F1 rajtot, majd letusoltam és végignéztem a futamot. De erről később!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése