Mielőtt belekezdenék a sztorizgatásba, azzal kezdeném, hogy elegem van abból, hogy soha nem tudom elintézni rendesen, hogy hétvégére ne maradjon tanulnivaló és ettől kiver az ideg. Most is annyi komis angolos lecót kaptunk, hogy habár a felét már megcsináltam (hozzátenném hibátlanul), de még mindig van 20 kérdés, amire válaszolnom kellene, és az már nehezebb lesz. Szóval ez marad szombatra. A fene vinné el! :@ De ennyit a panaszkodásból jöjjön az én kis váráslásom rövid története, ami miét is lett volna csak egy szimpla vásárlás. Úgytűnik az én életemből is lehetne egy kisebb sorozatot forgatni. :SSzóóóóóóóval... Hazajöttem, anyci is hazajött, kajáltunk, siettünk, hogy elérjük a buszt. Eddig tiszta sor. A buszon láttam azt a rácot, aki nagyon tetszett nekem 6.-ba vagy 7.-be. Már nem emlékszem, de azt tudom, hogy mindig összefutok vele. Azután megérkeztünk, esett az eső és majdnem rossz metróra szálltunk fel. Azután benéztünk a Princess Pékségbe, Újpest központnál és olyan finom sütiket vettünk mint még soha. Ezután legyalogoltuk a lábunkat és bementünk a kedvenc helyünkre. Hát rögtön telepakoltuk a kosarat. Én tökre fel voltam lelekesevde, kevesen is voltak és az idővel is jól álltunk. De éreztem, hogy valami nem stimmel, mert a ruhák nem voltak olyan jók, mint szoktak lenni. Akkor adtam fel a reményt, amikor felpróbáltam az összes ruhát és minddel volt valami probléma. Rövid volt, kicsit volt... Hát nem lett belőle semmi. Viszonylag gyorsak voltunk, de amire végeztünk már sötét volt. Az eső szemerkélt de nem volt vészes. Elkezdtünk gyalogolni de mostanáig sem értem, miért volt visszafelé hosszabb az út, mint odafelé. Ayum busszal akart menni én pedig úgy voltam vele, kibírok pár métert. De anycim olyan gyorsan ment, hogy én alig tudtam tartani a tempót. Miután már elég sokat mentünk, úgy volt vele elég, menjünk tovább busszal. Felszálltunk egyre, amire azt volt kiírva, hogy Várokapunál áll meg. Na már azt hittem célegyenesben vagyunk. De nem. Amikor megérkeztnk egy marha ismeretlen helyen kötöttünk ki. Nem tudtam merre menjünk, de még jó, hogy anycim lakott Pesten, mert különben nem tudom, hogyan keverdtünk volna haza. Sötét volt, fájt a lábam, erre anycim elkezdett rohanni, mert azt hitte az a busz jön, ami nekünk kellene. Miután az nem Volán volt csak a futólépés maradt. Majd megint nekiállt futni. Legalább már magassarkúban is tudok futni. Mikor odaértünk pár percen belül már a busz is megérkezett, amibe rögtön be is pattantunk. Persze majdnem szívinfarktust kaptam, amikor nem találtam a bérletemet, de azután szerencsére megleltem a táskám egyik zsebében. Ezután lelültünk végre és kiliheghettem magam. Anycim meg ey 10 éves gyermeki mosollyal, elégedetten szürcsölte az energiaitalát. Hát én nem értettem, miért érzi ilyen jól magát, mikor én majdnem megfulladtam. :D Persze kínomban már én is röhögtem. Végül mikor hazaértünk az volt az első, hogy lerogytam az ágyamra. Nagyon kifáradtam. És elhatároztam SOHA többé nem megyek Pestre vásárolni. Mivel suliba kénytelen leszek menni... :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése