Próbáltam... lehetetlen :))

Próbáltam elkerülni a blogolást. De annyira nehezen ment. Mondhatni nem is ment. Elmondanám nem miattatok van. Csak szerettem volna az Állatkertes sztorival visszatérni. De képekkel... És mivel nekem nincsen meg minden kép, ezért ez az egész nem tőlem függ. Így hát megtörtem a várakozást. Azt kell, hogy mondjam... írok róla, amint lesznek képek. Addig nem. Srry. ^^ Különben nem sokinden történt velem. Egész jól elvoltam, a suli nem is volt annyira borzalmas. Persze borzalmas volt, de elviseltem. Amennyire tőlem telt.

Tök jó, pont most kezdődik a Diszkópatkányok. Annyira sz*r film. Kritikán aluli. De mindig megnézem... valahogy jólesik hagyni, hogy átjárjon a sok h*lyeség. Ez olyan sütiiiiiii... meg a what is love? Áhhhh. Ilyenkor jövök rá mennyire is beteg ember vagyok. Orvost!

A hétvégém kicsit zsú-folt (XD belső poén... bocsika) lesz. Holnap elmegyek az osztálytalálkozóra. Meg kell, hogy mondjam a fő indítékom Bebe, amúgy nem valószínű, hogy elmennék. Remélem jó lesz. Szeretném jól érezni magam. Vasárnap pedig jönnek az unokatesómék. Szóval már ma nekiálltam a leckéknek és talán holnap délelőtt tanulok is egy kicsit. Csak kicsit, nehogy megártson. Ma pedig... azonkívül, hogy msn-ezek jó sokáig, megnézem a GG 23. részét és Eclipse-t olvasok... nem, nem csinálok semmi érdekeset.

A mai napomról nem sok dolgot érdemes említeni. Megtámadott egy pók, a komis angol kellős közepén(mikor máskor?) és ebben a félévben másodszor hagytam el a pulcsim. De megint meglett... mondjuk kicsit kellemetlen volt, hogy abban a teremben, ahol hagytam csak 3 tanár ült és rengeteg papíron fetrengtek, amikor beléptem. Nem volt gáz. Ááááááá. De persze ez is csak velem történhet meg. Nem is én lennék ha nem. Tiszta szégyen. A buszon pedig a sztrájk miatt természetesen levegőt sem kaptam. De hazaértem. Épen és egészségesen. Magamhoz képest, persze.

A bloggal kapcsolatban is említenék pár dolgot. (Bocs ez a sokminden felhalmozódik.) Először is unom a dizit. Hamarosan csere. Bár még nincs kész és azt se tudom milyen témában csináljak, de mind1. Majd megnézem a listám. Remélem feltűnt, hogy elkészültem a Fan of táblákkal. Kb 500 év után döntöttem úgy, hogy rászánom magam és megcsinálom őket. Itt is vannak. Nem sokmindenkiért rajongok, de szerintem ez nem gáz. A listáról asszem Kristen Bell-en kívül, senki sem hiányzik. Talán MK Olsen is heyet kap vagy esetleg Victoria Beckham, akiért tudom sokan kővel fognak megdobálni. Nem kérem, hogy megértsetek, majd úgyis megpróbálkozom kitárni a belsőmet egy másik bejegyzésben, ahol elmagyarázom kit, miért szeretek és ki milyen hatással van a jelenegi életemre.

Élet. Igen erről is tudok írni. Bár nem éppen az aktív részéről. Nah ez most jól megaszontam. Rémálmok. Mostanában nem telik el úgy nap, hogy ne lenne rémálmom. Van eg visszatérő: itt Dunakeszin az állomáson vagyunk. És hirtelen megjelenik egy vonat, ami elől mindenki elrohan, de mégis elüti az embereket. És azután újra meg újra meg újra... A legújabb rémálmom egyébként egy gyilkos hapsiról szól, aki folyamatosan azt ordibálja, hogy: Kinyírlak! Jó lehet ez így most viccesen hangzik, de amikor az ember aludni próbál és ez üvölt a fejében az elég kellemetlen. Azért álmodtam jót is. Volt egy kiskutyám. Az volt a neve, hogy Vodka. Bevittem a suliba... de elszökött. És többet nem találtam meg. Szóval mégsem volt olyan jó álom. Lehet beteg vagyok. Vagy elkéne mennem egy álomfejtőhöz. Mert ez nem tűnik túl egészségesnek. Főleg, hogy reggelenként ezeken az álmokon töprengek. Már amennyi megmarad belőlük. És sokszor nem vagyok biztos benne, melyik része volt álom és melyik a valóság.

Jelenleg egyébként más betegségben is szenvedek. Eltelt már jópár hónap ebből az évből és még nem voltam moziban. Ez kiakaszt. El kell mennem. És meg kell néznem a Spancsereket. Látnom kell Jason Segel-t. (Nem tudom jól írtam-e le a nevét.) És, amint a 2 pasas szájrapuszilkozik. *sóhaj*

Amúgy tényleg úgy érzem valami nem stimmel az én kis világomban. Valami változik, de azt még nem tudom, hogy mi. Lehet csak én. De... nem tudom. Mostanában sokszor rámtör a depizhetnék, képes vagyok összekapni az emberekkel kicsi, apró dolgokon. Sokszor úgy érzem, hogy el akarok vonulni egy sarokba és csak sírnék órákon keresztül, de amikor odaáig jutok, addigra már nem jön az inger, hogy sírjak. Ez is egy beteg dolog. De felfedeztem mást is. Mostanában feltűnően esetlen vagyok itthon. Folyamatosan beb*szom valamimet valamibe. És ahelyett, hogy bosszankodnék rajta, furamód valamikor élvezem. Jólesik a fájdalom. Lehet azért, mert a fizikai fájdalom, elvonja a figyelmet a lelki fájdalomról? Valószínű. Gondolkodtam azon is milyen lenne, ha tényleg begolyóznék és elmennék egy agyturkászhoz. Szerintem kiborítanám. ,,Köszönöm, hogy idejött, de én most felmondok! Elmegyek kiveszek 6 év szabadságot, kérem ne keressen. Vagy tudja mit? Itthagyom a mobilom. Hívja amennyiszer csak akarja. Ha nem veszem fel valószínűleg, azért lesz, mert.... beesett a tengerbe. Ha hallja a csörgést, az nem azért van mert itthagytam a mobilt magánál... akkor valószínűleg maga teljesen megboldonult és be kellene utaltatnia magát valamilyen intézménybe, ahol kezelik majd a jövőben!" remeg vagy három sort, leveti magát a földre , rángatózik még kettőt aztán félig őrült vigyorral és a torka mélyéről felszabaduló sikollyal vetné ki magát az ablakon. Bár biztosan nem. Csak fáradt vagyok jelenleg és egy csom h*lyeséget összehordok. Nem akarok aludni. Tényleg... félek. :Z

Na jó... tiplizek. Elég volt belőlem mára.

pás.