Nem tudom nektek mennyire rossz, de az tuti, hogy nekem borzalmas. Ezen a héten a kedd kivételével végig tanulnom kellett és ez kikészített. Ma is kell. És tudom menni is fog. De ez nekem már túl sok. Még a blogra is alig van időm. És ez a lelkemnek nem túl jó... Most hagyjuk a szokásos mi történt az órákon dolgot... nem érdekel túlzottan titeket sem és nekem sincsen hozzá túl sok kedvem. Jelenleg annyira fáradt vagyok, hogy alig tudok megmaradni a széken. A kimerültség határán a suliban nem volt kedvem túl sok mindenhez. A szokásosabbnál is inaktívabb voltam a héten. De figyeltem. Az embereket. Figyeltem, hogy ki milyen ember vagy éppen milyennek akar tűnni mások szemében. Rájöttem, hogy nekem is meg kellene játszanom magamat... egy kis erőfeszítést kellene tennem, hogy mindenkivel tudjak barátkozni. Félreértés ne essék nem azért, mert mindenkivel jóban akarok lenni. Csak itt van 30 ember, akikkel még sokáig együtt leszek. Elméletileg osztálytársak vagyunk. De semmit nem tudok róluk. És ők sem tudnak rólam. Nem tudom elmondani kinek van testvére, ki mit szeret csinálni a szabad idejében. Pedig tényeg jó osztályba csöppentem bele. A közösségen még építeni kell, de az egyének jók. Vccesek, kedvesek és olykor bántóak is tudnak lenni, de ki nem. Azon gondolkodtam miért vagyok teljesen más itt, mint általánosban. A miértre a válasz valószínűleg abban rejlik, hogy általánosba imádtam járni. Nem azért mert szerettem tanulni, hanem mert jó volt a közösség. Szerettem a társaságot, az embereket. Voltak olyan közös dolgok, amiken órákon keresztül tudtunk szórakozni és volt közös múltunk, amire vissza tudtunk emlékezni. Míg itt... Amikor a buszon ülök vagy 6x kívánom, hogy bárcsak visszafelé mennénk már... Reggelente az 1. dolog, ami eszembe jut: NEEEEEE, SULI!!!! Mégegyszer mondanám az osztállyal semmi baj, a hiba bennem rejlik. Vannak emberek, akiket kedvelek, de nem tudom kimutatni. Pedig szeretném, ha tudnák. De nem tudják, nem érzik. Vannak olyanok, akikel egyetlen szót sem váltottam még... Tennem kellene ellene, de nem tudok. Nem akarok megfelelni senkinek. Önfejű vagyok... sajnos. Pedig ma annak a határán voltam, hogy leállítsak valakit, aki éppen kibeszélt valakit. Hibázni emberi dolog, mindenkivel előfordul. De olyan dologért bántani, ami már teljesen magánügy, nem szép dolog. Ezenkívül mielőtt valakit elkönyvelnénk valami alapján, ismerjük meg. Ki tudja, lehet az ember másik fele ott van a közelében csak nem tud róla. Senkiről nem lehet megmondani, hogy milyen ember abból, hogy milyen ruhában jár vagy, hogy hány kiló smink van rajta. Ahhoz mélyebbre kell menni. Persze vannak olyan emberek, akikről ránézésre megmondja bárki, hogy milyen és az úgy is van. De ez ritka.
Ne feledjétek nincsen rosszabb, mint a magány... főleg ha előtte tudtad milyen népszerűnek lenni... és ha saját magad miatt vagy ott, ahol. Remélem nektek jobban megy az élet jelenleg. Szívből kívánom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése